Részletes információk Szegedről:

szállás, utazás, város kalauz, szórakozás, kikapcsolódás, üzlet és tanulás.
Beküldve: 2014-06-29

szabadteri2

Tovább >>
Beküldve: 2014-06-25

Az első Levendula Napok keretein belül kézműves vásárral, népzenei koncertekkel, színházi bemutatókkal és gasztronómiai érdekességekkel várják a virág szerelmeseit és a szabadba vágyókat.

Részletes program:

június 28. szombat

10.00 - Nyitni-kék! - Mazila kiállításának megnyitója (kiállítást megnyitja: Vízhúzó Zílió műpártoló, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola 2. b osztályos tanulója).

Mazila Szegeden él. Főként olajfestékkel dolgozik és hangulatos, félig-meddig elvonatkoztatott tájképeket, valamint non-figuratív alkotásokat fest. A Füvészkertben most látható tárlata a 12. önálló kiállítása. Az alkalomhoz illően ezúttal a virágok, tájak és levendulák ihlette munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás (a Füvészkert nyitva tartási idejében) július 20-ig látogatható.

10.30 - „Legjobban vágyom a mézízű sorsra” I. rész

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) zenés, verses játéka az akrosztichon pályázatra érkezett pályaművekből. Szereplők: Spitzer Jenő, Péterffy Andrea, Hadzsy János, Lipták László, Jeney Luca, Bartók Gary, rendezőasszisztens: Kondor Alexandra, rendezte Varga Norbert

11.30 - A Vetegető együttes koncertje

A Vetegető együttes 2013-ban alakult, és egyből III. helyezést ért el az Egyetemi Zenei Versenyen népzene kategóriában. Elsősorban magyar népzenét játszanak. Fontos az együttes számára, hogy “csak tiszta forrásból” táplálkozzanak, valamint, hogy archív felvételeken tárolt dalokat is megelevenítsenek előadásaik során. Élve az alkotói szabadsággal, a népdalokat és a népzenét olykor saját hangszerelésben, feldolgozásban adják elő. A zenekar tagjai: Barta Csilla Zsuzsanna (gardon), Fábián Móni (ének), Haskó János (ének, koboz, furulya)

14.00 - „Legjobban vágyom a mézízű sorsra” II. rész

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) zenés, verses játéka az akrosztichon pályázatra érkezett pályaművekből. Szereplők: Spitzer Jenő, Péterffy Andrea, Hadzsy János, Lipták László, Jeney Luca, Bartók Gary, rendezőasszisztens: Kondor Alexandra, rendezte Varga Norbert

15.00 - „Levendula száll az éjen át…”

A Szegedi Nemzeti Színház művészeinek műsora. Közreműködnek: Vajda Júlia, Csorba Kata, Andrejcsik István, Pataki Ferenc, zongorán kísér: Pál Tamás

Levendula száll az éjen át… hangzik majd fel Ábrahám Pál gyönyörű melódiája. Sanzon, kuplé, dalocska, ki ne ismerne legalább egy tucatnyit, de kezdjük a legelején. Czeglédy Gyula, Ságody Otmár, Pártos Jenő, Reményi Ede száz évvel ezelőtti kupléiból válogatunk, majd Márkus Alfréd, Hegedűs Tamás, Dékán Frigyes, Seress Rezső, Walter László, Buday Dénes dalait hallhatják. Kihagyhatatlan a Szegeden született Zerkovitz Béla, hiszen ő volt a magyar kuplé megteremtője. Erdélyi Mihály dalokat is énekelünk, és természetesen elhangzik néhány dal a nagy operettszerzőktől is: Szirmai, Huszka, Kálmán, Fényes és a címadó dal Ábrahám tollából. Ezekkel a dalokkal elevenítjük fel a múlt század keserédes pillanatait egy gyönyörű környezetben, ahová mindenkit szeretettel várunk.

---

június 29. vasárnap

11.00 - Puff Ancsi kalandjai

Gubás Gabi és Pálfy Zsolt Biomese-koncertje kicsiknek és nagyoknak. Szereplők: Gubás Gabi (ének), Pálfy Zsolt (ének, gitár), Bata István (ének, basszusgitár), Ölvedi Gábor (ütőhangszerek)

Puff Ancsi egy reggel arra ébred az ágyacskájában, hogy neki születésnapja van. Pontosan hét és fél éves! Ho-Ho-Ho-Ho!!! Ezt bizony meg kell ünnepelnie! Rohan is kedves virágjához, a levendulához, hogy mondjon neki egy szülinapi mesét. Azután legjobb barátjához, Kuka Apóhoz siet, hogy segítsen neki elkészíteni a legfinomabb falatokat. A mese-koncert során végigkísérhetjük Ancsit, hogyan sürög-forog egész nap… Története által egy olyan zenés csodavilágba csöppenhetünk bele, ahol zöldségek és gyümölcsök elevenednek meg. Gubás Gabi és zenésztársai célja a gyerekeket egészséges táplálkozásra, életmódra nevelni a mese, a dal, a zene segítségével.

14.00 - 17.00 „Népzenei Mini Fesztivál”

14.00 - A Darida koncertje

A Darida énekduó 2012-ben alakult, a szegedi Piarista Mester Tanoda növendékeiből. Névválasztásuk is tükrözi repertoárjukat. Főleg a Balkán zenéivel foglalkoznak, emellett természetesen híven ápolják hazájuk és a Kárpát-medence kisebbségeinek zenéjét is. Számos versenyen vettek részt sikerrel, többek között az Új Élő Népzene 19. lemezfelvételére nyertek lehetőséget. 2012-ben és 2013-ban is megnyerték az Egyetemi Zenei Versenyt, népzene kategóriában. A duó tagjai: Kopasz Zsófia (ének, dob, csörgők), Jankov Gyöngyvér (ének, koboz, tambura, saz)

14.45 - Garamvölgyi Anett és Lengyel Zsolt koncertje

Garamvölgyi Anett és Lengyel Zsolt életében a népzene már egészen kiskoruktól fogva meghatározó szerepet játszik. Habár egymástól távolról indultak el, s a legkülönfélébb utakat járták be, a zene ereje mégis összehozta őket. Különbözőségüknek hála a muzsikálásban és az életben egyaránt kiegészítik egymást. Többféle hangszeres felállással, más és más népzenei dialektusterületek kincseiből készítenek összeállításokat. Hangszereik (citera, tambura, hegedű, koboz, kaval, doromb és persze az elmaradhatatlan énekhang) elkalauzolnak bennünket a Dunántúlon, az Alföldön és Erdélyen át egészen Moldváig. Erre az izgalmas utazásra várunk mindenkit sok szeretettel a Levendula Napokon.

15.30 - Tari Dorottya és Szűcs Bálint koncertje

Tari Dorottya a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója népi ének szakon, Szűcs Bálint az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar harmadéves jogász és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója, emellett elhivatott népzenész. Az előadók a magyar népzene hagyományhű megszólaltatását tartják fontosnak, melyet fiatalos lendülettel tesznek a mai kor hallgatósága számára is élvezetessé. Műsorukban a magyar népzene több tájegységének a bemutatására is törekednek, olyan hangszereket szólaltatnak meg az ének kíséreteként, mint a koboz, a gardon vagy a tambura.

16.15 - A Zűrös banda koncertje

A Zűrös Banda 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy a modern balkáni zenét népszerűsítse a magyar és a nemzetközi színpadokon. A zenekar tagjait az ország elismert balkán, folk és jazz zenészei alkotják, akik számos hazai zenekarban szerepelnek. A Zűrös Banda megalakulásában nagy szerepet játszott a közös rajongás a modern balkáni zenéért. Ez az egység jellemző a zenéjük hangzásvilágára is, amelyben tradicionális balkán dallamok szövődnek egybe a saját szerzeményekkel. Ez a zene nem ismer határokat, teljesen átszövi a balkánra jellemző energikus életerő, amely átszárnyal a földrajzi határokon. Így jelennek meg magyar népzenei dallamok is a zenekar műsorában, ötvözve a balkáni hangzásvilággal. A zenekar célja a balkán zene hiteles és egyben sajátos tolmácsolása. A zenekar tagjai: Básits Branka (ének), Bede Péter (szaxofon), Boros Attila (basszusgitár), Kertész Ákos (dob), Varga Kornél (gitár)

04

Jegyárak:

teljes árú: 1.600 Ft

felnőtt csoportos (15 főtől): 1.400 Ft/fő

diák/nyugdíjas: 1.000 Ft

diák/nyugdíjas csoportos (15 főtől): 800 Ft/fő

SZTE diák/dolgozó: 1.000Ft

gyerek: 500 Ft

3 év alatt ingyenes

mozgáskorlátozottaknak 1 fő kísérővel: 500 Ft/fő

2 napos jegy: 2.800 Ft

2 napos diák/nyugdíjas jegy: 1.600 Ft

2 napos SZTE diák/dolgozó jegy: 1.600 Ft

---

Bővebb információ az első Levendula Napokról és a Füvészkertről a linkekre kattintva.

Tovább >>
Beküldve: 2014-06-16

muzeumok-ejszakaja-nagy

Tovább >>
Beküldve: 2014-06-15

A rózsa hazájában, Szőregen a termesztők minden év júniusában háromnapos programsorozattal ünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei.

A helyi lakosok évről-évre szeretettel várják vissza mindazokat, akik hozzájuk hasonlóan szerelmesei a rózsának. A három nap alatt lehetőség nyílik betekinteni a rózsatermelők mindennapjaiba: az érdeklődők megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, a földeken folyó napi munkát. A jelenlegi termelési módszerek, eszközök mellett Magyarország első Rózsamúzeuma az évszázados múltra visszatekintő tárgyi- és írásos emlékeket is bemutatja.

2014. június 20.

Pálya tér

14.15 - Mizsei Zoltán és Varga Ibolya harmonika előadása

15.30 - Csiga Duó gyermekműsor

17.00 - D’Vary Trió koncert

19.30 - Kormorán koncert

21.30 - Demjén Ferenc koncert

23.30 - A’La Carte zenekar

Szőregi fiókkönyvtár

17.00 - “A gyógyító rózsa” – Kiállítás a Somogyi könyvtár gyűjteményéből.

Tömörkény István Művelődési Ház

14.00 - Kézműves foglalkozások, bemutatók

17.30 - “Szegedi festett rózsafüzér” - Festménykiállítás

17.30 - “Tiszai tájak” - Fotókiállítás

2014. június 21

Pálya tér

8.30 - Öregfiúk Szőreg-Deszk futball mérkőzés

9.00 - A műfüves futballpálya ünnepélyes átadója

9.15 - I. Rózsakupa utánpótlás csapatok bajnoksága

11.00 - Karolina Iskola bemutatója

11.45 - Peter & Pan zenés gyermekműsora

12.45 - Royal Balett Iskola bemutatója

13.15 - CDC Hip-Hop Tánciskola műsora

14.00 - Barboncás Társulat: Halian jó történet (interaktív bábelőadás)

15.30 - Pumpkins Trió koncert

17.00 - Dollár Boys koncert

17.30 - Rózsaünnepi felvonulás

19.30 - ByeAlex

20.20 - Kállay Saunders

20.50 - “Virágos Szőregért” díjátadó

21.00 - Fásy Mulató (L.L. Junior, Dolly Roll, Poór Péter)

22.15 - Tűzijáték

22.30 - Fásy Mulató (Lakatos Krisztián, Vivien, Fásy Zsüliett, Fási Ádám)

24.00 - Villa Negra zenekar koncertje

Tömörkény István Művelődési Ház

9.00-19.00 - Kézműves foglalkozások, bemutatók

Alexandriai Szent Katalin Római Katolikus Templom

15.00 - Jótékonysági menyasszonyi ruha és rózsacsokor bemutató

június 22.

Tömörkény István Művelődési Ház

10.00 - Karitász rózsás játszóház

Alexandriai Szent Katalin Római Katolikus Templom

9.00 - Rózsaünnepi szentmise

Kisboldogasszony szerb templom

10.00 - Szent liturgia

rozsaunnep-2013-028

Állandó programok:

Rózsaföldek látogatása (szombaton 9.30-16.00 között ingyenes buszjárat)

Vágott rózsa- és virágkötészeti kiállítás

Rózsafajták, díszfaiskolák bemutatója és vására

id. Kanalas István fafaragó művész életműve – kiállítás

Rózsaszoba

Márk Gergely magyar rózsanemesítő munkásságáról készült film vetítése

Hungarikumok bemutatkozása, vására

Első Hungarikum Falu (Pálya tér) - társrendezvény

2014. június 20.

14.00 - Rózsaünnepi megnyitó

14.20 - Magyar utcai Óvoda, Szerb utcai Óvoda és a Kossuth Lajos Iskola: “Nemzeti értékeink és hagyományaink megőrzése”

15.00 - Rózsatündérek, Rózsahercegnők, Rózsahercegek bemutatkozása

16.10 - Kossuth Lajos Iskola diákjainak énekes előadása

16.40 - Hungarikumok című előadás sorozat

18.00 - Balázs Fecó élő kiskoncert

19.00 - Don Pianno Band

2014. június 21.

10.00 - Népdalkörök műsora

11.00 - Szurd-y 1-üttes: népi hangszerek bemutatója

12.15 - Fiona Fittness Táncstúdió bemutatója

13.00 - Möndörgő Néptánccsoport bemutatója

14.00 - Hungarikumok című előadás sorozat

15.00 - Táncház a Szőregi Rezegők néptánccsoporttal

16.00 - Hungarikumok és nemzeti értékeink – dr. Gyaraky Zoltán előadása

16.30 - Nemzeti értékünk a szőregi rózsatő – Pete Andrásné előadása

17.00 - Társastánc bemutató a TánCentrum és a Flamenco Dance előadásában

17.10 - Szent-Györgyi Albert Agóra Divattervező tábor résztvevőinek bemutatója

18.50 - “Virágos Szőregért” díjátadó

19.00 - Unique

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Rózsához kapcsolódó programok Szőreg környékén

2014. június 21.

9.00-14.00 - Nyílt nap az AgriRose Kft. rózsakertészetében (Deszk)

2014. június 22.

9.00-16.00 - Nyílt nap az AgriRose Kft. rózsakertészetében (Deszk)

szoreg_rozsa

Bővebb információ a Rózsaünnepről a rendezvény weboldalán található.

Tovább >>
Beküldve: 2013-08-17

Program

2013. augusztus 20. kedd

JATE Klub Stage:

16.00-17.00 - Wolfgang
17.30- 18.30 - Sweet Sixteen
19.00-20.00 - 4/4
20.30-21.30 - Gőzerő
22.00-23.30 - Marót Viki és a Nova Kultúr
23.30-4.00 - DJ Berry, DJ Varga B és DJ Egon

Medence Színpad: -

Összművészeti Tér:

13.00-14.00 - Ének Szent-György Vitézről
14.30-15.30 - Grimm-Busz Színház
16.00-17.00 - Exon
17.30-18.30 - Pumpkins Trió
19.00-20.00 - Zolbert
20.30-21.30 - Elefánt
22.00-23.00 - Őrtorony
23.30-00.30 - Kravaiar
1.00-4.00 - StandUp! Zenekar

SZIN Nagyszínpad:

15.00-16.00 - Kozmosz
16.30-17.30 - Stones Együttes
18.00-19.00 - Pataky Művek
19.00-20.30 - EDDA Művek

Tisza Színpad:

17.30-18.30 - Set The Clocks To Infinity
19.00-20.00 - Egy Fényes Este
21.00-23.00 - Filmvetítés

2013. augusztus 21. szerda

JATE Klub Stage:

15.00-16.00 - Benk Dénes - Csenki Attila
16.30-17.30 - Tha Shudras
18.00-19.00 - Magashegyi Underground
19.30-21.00 - Ganxsta Zoléé és a Kartel
21.30-23.00 - Hősök
23.30-1.00 - Akkezdet Phiai
1.30-5.00 - JADE (Eatbrain. Black Sun Empire & Technoid Community

Medence Színpad:

15.00-16.00 - Eleven Hold
16.30-17.30 - Beatlösz
18.00-19.00 - Tirke Honolulu
19.30-20.30 - Blues Bell
21.00-22.00 - A Shit gyülekezete
22.30-23.30 - Doors Emlékzenekar
0.00-2.00 - Nervé/Miss Kay Dee
2.00-4.30 - Dace Scorp / DJ Bende
4.30-6.00 - Verano / DJ Bende

Összművészeti Tér:

13.30-14.30 - Egy lemur vallomásai
15.00-16.00 - Exit Music
16.30-17.30 - Cimbaliband
18.00-20.00 - Mentés Másként Trió és Dimitris Varelopoulos koncertje és a Tükrös Zenekar koncertje
20.30-21.30 - Török Ádám Trió
22.00-23.00 - Borsodi Blue Trió feat. Pribojszki
23.30-00.30 - Blues B. R. Others
1.00-2.00 - Pély Barna Trió
2.30-3.30 - Overnight

SZIN Nagyszínpad:

16.30-17.30 - Dorothy
18.00-19.00 - ROAD
19.30-21.00 - Depresszió
21.30-23.00 - Tankcsapda

Tisza Színpad:

15.00-16.00 - LuciFair
16.30-17.30 - INSANE
18.00-19.00 - Belmondo
19.30-21.00 - Pál Utcai Fiúk
21.30-23.00 - Paddy and the Rats

2013. augusztus 22. csütörtök

JATE Klub Stage:

15.00-16.00 - Felméri Péter - Janklovics Péter
16.30-17.30 - Pluto
18.00-19.00 - Special Providence
19.30-21.00 - Belga
21.30-23.00 - Ocho Macho
23.30-1.00 - PASO
1.30-5.00 - DJ Ludmilla és DJ Palotai

Medence Színpad:

15.00-16.00 - Slim Jim
16.30-17.30 - Sabbath Szombat - Black Sabbath Tribute Band
18.00-19.00 - Metallicum
19.30-20.30 - Sonic Temple
21.00-22.00 - Rammschwein
22.30-23.30 - Hollywood Rose
0.00-2.00 - Suzuki Samurai & DJ Corp / Retro Party Molnár Lajossal
2.00-4.30 - Natural TC / Retro Party Molnár Lajossal

Összművészeti Tér:

14.30-15.30 - Novecento
16.00-17.00 - Kanizsa és Möndörgő Táncegyüttes
17.30-18.30 - Bin Jip
19.00-20.00 - Szalonna és bandája
20.30-21.30 - Palya Bea
22.00-23.00 - Sena
23.30-0.30 - The Bosky
1.00-4.00 - Volvox

SZIN Nagyszínpad:

16.00-17.00 - Honeybeast
17.30-19.00 - Punnany Massif
19.30-21.00 - Brains
21.30-23.00 - Ákos

Tisza Színpad:

15.00-16.00 - Napkutya
16.30-17.30 - Bohemian Betyars
18.00-19.00 - Kerekes Band
19.30-21.00 - Péterfy Bori & Love Band
21.30-23.00 - Kiscsillag

2013. augusztus 23. péntek

JATE Klub Stage:

13.30-14.30 - Szupkay Viktor – Hajdú Balázs
15.00-16.00 - The Rockforce
16.30-17.30 - Fábián Juli és a Zoohacker
18.00-19.00 - Beat Dis
19.30-21.00 - Žagar
21.30-23.00 - Random Trip
23.30-1.00 - HS7
1.30-3.00 - Stereo MCs (UK) vs. Bam (Jungle Brothers) (USA) DJ set
3.00-5.00 - DJ Kincses

Medence Színpad:

15.00-16.00 - Ozone Mama
16.30-17.30 - Barbears
18.00-19.00 - Half Note City
19.30-20.30 - Variola
21.00-22.00 - Salvus
22.30-23.30 - Zorall
0.00-2.00 - RCH PWS & FMaN Beatbox / Retro Party Horváth Andrással
2.00-4.30 - STILA PWS / Retro Party Horváth Andrással
4.30-6.00 - Adam Breaks / Retro Party Horváth Andrással

Összművészeti Tér:

14.30-15.30 - NYUGATpontHÚ
16.00-18.00 - Juhász Zenekar és a Tánc SZIN-ei a Szeged Táncegyüttessel
18.30-19.30 - Jónás Vera Experiment
20.00-21.00 - Sheket
21.30-22.20 - Gypo Circus
23.00-0.00 - Maszkura és a Tücsökraj
0.30-1.30 - Budapest Nufolk Revolution
1.30-4.00 - Green6

SZIN Nagyszínpad:

16.00-17.00 - Kaukázus
17.30-19.00 - Irie Maffia
19.30-21.00 - The Carbonfools
21.30-23.00 - Magna Cum Laude

Tisza Színpad:

15.00-16.00 - JackDanimalZ
16.30-17.30 - SKAtch
18.00-19.00 - ColorStar
19.30-21.00 - Firkin
21.30-23.00 - Anima Sound System

2013. augusztus 24. (szombat)

JATE Klub Stage:

13.30-14.30 - Mogács Dániel – Tóth Edu
16.30-17.30 - Ivan & The Parazol
18.00-19.00 - Óriás
19.30-21.00 - Rage Against The Machine Tribute by Subscribe
21.30-23.00 - FISH!
23.30-1.00 - Supernem
1.30-3.00 - DJ Andy Smith (ex Portishead) (UK) feat. MC Honey Brown (UK)
3.00-5.00 - DJ Gedzo

Medence Színpad:

15.00-16.00 - ASK-Hazai Márka
16.30-17.30 - Everflow
18.00-19.00 - Jurij
19.30-20.30 - Sardinelli
21.00-22.00 - Korai Öröm
22.30-23.30 - NEO
0.00-2.00 - Decent B'Nois (Gladness Music) / Funky Party DJ Alfával
2.00-4.30 - Boc / Funky Party DJ Alfával
4.30-6.00 - Jety (Neurosense.eu) / Funky Party DJ Alfával

Összművészeti Tér:

13.00-14.00 - Lúdas Matyi akkor és most
14.30-15.30 - Temesvári Eszterlánc Néptáncegyüttes
16.00-17.00 - Lusta Dick
17.30-18.30 - Afrodzaqm
19.00-20.00 - Meszecsinka
20.30-21.30 - Fabula Rasa
22.00-23.00 - Szabó Balázs Bandája
23.30-0.30 - Tárkány Művek
1.00-2.00 - The Fiction Stop
2.00-4.00 - Táncház a Korinda, a Tisza Banda és a Rézhúros Zenekar zenészeivel

SZIN Nagyszínpad:

17.00-18.00 - Moby Dick
18.30-19.30 - Intim Torna Illegál
20.00-21.00 - Vad Fruttik
21.30-23.00 - Quimby

Tisza Színpad:

15.00-16.00 - Mocsok 1 Kölykök
16.30-17.30 - Junkies
18.00-19.00 - Blind Myself
19.30-21.00 - Alvin és a Mókusok
21.30-23.00 - Subscribe

További programok:

Coca Cola Strandparty, Extrém Sport Park, Paksi Atomerőmű Tájékoztató Kamionja, Rádió88 Rehab Kamion, Csajok Csatája Döntő, Dumaszínház, Tánctanítással egybekötött latin party a Dolce Dance Tánciskola jóvoltából, Ne dőlj hátra - élménytúrák segway PT-vel, Színház az egész világ! - színházi előadások a Tisza színpadon és az összművészeti téren, filmvetítés a Belvárosi Mozi jóvoltából a Tisza színpad zenei programjának befejezése után minden nap, nia fitness, Új Nemzedék Plusz (pályaválasztási tanácsadás), Jövő Hídja, Rock Club és médiakommandó, SZIN Szépe választás, Cirkuszt a népnek! - műveltségi kvíz, Kaleidoszkóp Improvizációs Színház, Kézműves Alkotó Sarok

Bővebben a további programokról itt olvashat.

Jegyárak

SZIN bérlet:
- elővételben augusztus 20-ig: 13.900 Ft
- helyszínen: 15.900 Ft
- SZTE kedvezményes elővételben augusztus 20-ig: 10.500 Ft (megvásárolható a TIK ajándékboltjában és a JATE Klubban nyitva tartási időben csak készpénzes fizetéssel és érvényes, nappali tagozatos diákigazolvánnyal)
- szegedieknek kedvezményes elővételben augusztus 20-ig: 12.900 Ft (csak szegedi lakcímkártyával rendelkezők vehetik igénybe, kizárólag az IH Rendezvényközpontban vásárolható meg)

napijegyek:
augusztus 20. kedd - ingyenes nap
augusztus 21. szerda
- elővételben augusztus 20-ig: 4.000 Ft
- helyszínen: 5.000 Ft
augusztus 22. csütörtök
- elővételben augusztus 20-ig: 5.000 Ft
- helyszínen: 6.000 Ft
augusztus 23. péntek
- elővételben augusztus 20-ig: 4.000 Ft
- helyszínen: 5.000 Ft
augusztus 24. szombat
- elővételben augusztus 20-ig: 4.000 Ft
- helyszínen: 5.000 Ft

SZIN felező napijegyek (megvásárolhatóak az adott napon: 24.00-6.00):
augusztus 20. kedd - ingyenes nap
augusztus 21. szerda: 2.500 Ft
augusztus 22. csütörtök: 3.000 Ft
augusztus 23. péntek: 2.500 Ft
augusztus 24. szombat: 2.500 Ft

Az elővételes jegyek az alábbi értékesítő helyeken vásárolhatóak meg.

További információ a rendezvény weboldalán.

szinterkep

Tovább >>
Beküldve: 2013-05-29

A Füvészkert rózsakertjében sétálva közel 130 rózsafajtában gyönyörködhetnek a látogatók. A rózsák legtöbbje most bontja szirmait, és a szivárvány minden színében pompázó virágok nemcsak szemet gyönyörködtetőek, igen kellemes illatúak is.

rozsa_fuveszkert_3

A futórózsákkal felékesített rózsakerti pavilon kellemes, árnyas pihenőhelyet biztosít a sétálóknak.

rozsa_fuveszkert_2

Gyűjteményben megtalálhatóak a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a hajtásukon több virágot bontó, hosszan virágzó floribunda és poliantha fajták, a napjainkban divatos miniatűr és az átható illatú reneszánsz rózsák is.

Érdekesség a magyar nemesítésű Árpád-házi Szent Erzsébet emléke rózsafajta. Újdonság a vadrózsa törzsre szemzett nemes rózsafajtákat bemutató törzses rózsa ágyás, amely a rózsakerten kívüli karéjban található.

rozsa_fuveszkert_4

Tovább >>
Beküldve: 2013-05-15

Idén is megrendezik a Szeged napjához kapcsolódó ünnepségsorozatot, amelynek része a borfesztivál, az utcazene fesztivál, a Gasztroudvar és a Kézművesek utcája rengeteg kulturális műsorral és kulináris élvezetekkel.

Tovább >>
Beküldve: 2013-03-21
Nincs esemény Tovább >>
Beküldve: 2013-03-05

A Belvárosi Mozi, a Szegedi Alliance Française és a Budapesti Francia Intézet együttműködésével számos kiváló filmet vetítenek a 3. Frankofón Filmnapokon március 4 és 11 között. Az előadásoknak a szegedi Bevárosi Mozi (Vaszy Viktor tér 3.) ad otthont.

Az idei mustra még az előző éveknél is gazdagabbnak ígérkezik, mivel új országok is csatlakoztak az eseményhez. Továbbá a francia forgatókönyvíró és filmrendező Olivier Assayas is ellátogat Magyarországra a Filmnapok keretein belül. Tiszteletére retrospektív vetítéssorozatot rendeznek. Az eredeti célkitűzéshez híven a Filmnapok során a Frankofónia közösségének legfrissebb filmtermésén keresztül igyekeznek a szervezők rámutatni az európai, afrikai és tengerentúli országok filmiparának változatosságára.

3. Frankón Filmnapok

Program:

március 4., Zsigmond Vilmos terem

18.00 – Ünnepi megnyitó, díszbemutató

18.30 – Apres mai/Something in the air – francia filmdráma, 122 perc, 2012
rendező: Olivier Assayas; forgatókönyv: Olivier Assayas; operatőr: Eric Gautier; producer: Charles Gillibert, Marin Karmitz, Nathanaël Karmitz; vágó: Luc Barnier
szereplők: Dolores Chaplin (Actrice Londres), Victoria Ley Lola Créton (Christine), India Menuez (Leslie)
díjak és jelölések: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (2012) - Legjobb forgatókönyv: Olivier Assayas; Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (2012) - Arany Oroszlán jelölés: Olivier Assayas

március 5., Balázs Béla terem

18.15 – Nyári időszámítás (L’heure d’été) – színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 103 perc, 2008
rendező: Olivier Assayas
szereplők: Jérémie Renier, Juliette Binoche, Charles Berling

március 6., Balázs Véla terem

18.15 – Hideg víz (L’eau froide) – színes, francia filmdráma, 92 perc, 1994
rendező: Olivier Assayas
szereplők: Virginie Ledoyen, Cyprien Fouquet, Szabó László

március 7., Balázs Béla terem

18.15 – Holy Motors – színes, feliratos, francia filmdráma, 115 perc, 2012
rendező: Leos Carax
szereplők: Denis Lavant, Eva Mendes, Kylie Minogue

március 8., Balázs Béla terem

18.15 – Camille osztályt ismétel (Camille redouble) – színes, feliratos, francia vígjáték, 115 perc, 2012
rendező: Noémie Lvovsky
szereplők: Noémie Lvovsky, Samir Guesmi, Judith Chemla

március 9., Balázs Béla terem

18.15 – Jöjjön már az eső (Here Comes the Rain) – színes, feliratos, libanoni filmdráma, 98 perc, 2010
rendező: Bahij Hojeij
szereplők: Diamand Abou Abboud, Bernadette Hodeib, Julia Kassar

március 10., Balázs Béla terem

18.15 – Casus Belli – színes, feliratos, görög rövidfilm, 11 perc, 2010
rendező: Yorgos Zois

18.30 – Platon Akadémia (Akadimia Platonos) – színes, feliratos német–görög vígjáték, 103 perc, 2009
rendező: Filippos Tsitos
szereplők: Antonis Kafetzopoulos, Anastasis Kozdine, Titika Sarigouli

március 11., Balázs Béla terem

18.15 – Rövid az élet (Courte vie) – színes, feliratos marokkói rövidfilm, 16 perc, 2010
rendező: Adil el Fadili, Hiba Dziri
szereplők: Chafiq Bisbis, Sam Kanater

18.30 – Halál eladó (Death for Sale) – színes, feliratos belga–francia– marokkói–német–emirátusokbeli filmdráma, 117 perc, 2011
rendező: Faouzi Bensaidi
szereplők: Fehd Benchemsi, Fouad Labied, Mouhcine Malzi

A Frankofón Filmnapokról bővebben a rendezvény weboldalán olvashat.

Tovább >>
Beküldve: 2013-02-27

Disznótoros ételek, füstölt termékek, pálinka különlegességek és magyar borok fesztiválja.

4. Toros Pálinkafesztivál

február 28. csütörtök – Torkoskodó csütörtök
egész nap:
- 50 %-os kedvezmény a vendéglátóknál
- élő, óriás szalma szobrászati bemutató és műhely a Slama Land Art-projekt művészeivel

12.00 – Fesztiválnyitás toros ételekkel
15.00 – “A pálinka világa” – pálinkakóstolás, pálinkafőzdék bemutatása
16.00-18.00 – Nyenyere népzenei együttes élő fellépése a Vendégtérben
18.00 – Szirtes Edina Mókus és a Harmónia Folk Garden fellépése a Fesztiválszínpadon
19.30 – Mulatós zene kifulladásig a Fesztiválszínpadon

március 1. péntek – A disznóságok és a pálinka különlegességek napja
egész nap:  élő, óriás szalma szobrászati bemutató és műhely a Slama Land Art-projekt művészeivel

10.00 – Nyitás, toros ételek kínálása
15.00 – “A pálinka világa” – pálinkakóstolás, pálinkaverseny
15.00-18.00 – Nyenyere népzenei együttes élő fellépése a Vendégtérben
18.00 – Canarro együttes fellépése Fesztiválszínpadon
19.30 – Green6 fellépése a Fesztiválszínpadon

március 2. szombat – Böllérnap
egész nap:
- élő, óriás szalma szobrászati bemutató és műhely a Slama Land Art-projekt művészeivel
- Toros Matyi – játékos gyermekfoglalkoztató a Vendégtérben

7.00 – Pálinkás malacbúcsúztató Sági Szilárddal – A böllércsapatok bátorságot merítenek
7.30 – A nap főszereplőinek bemutatkozása – sertések átadása a csapatoknak
10.00 – TorosOlimpia – játékos vetélkedők disznó nyereményekkel a Fesztiválszínpadon
közben: Toros ételek kínálása
10.00-12.00 – Nyenyere népzenei együttes élő fellépése a Vendégtérben
14.00 – TorosOlimpia – játékos vetélkedők disznó nyereményekkel a Fesztiválszínpadon
14.00-17.00 – Nyenyere népzenei együttes élő fellépése a Vendégtérben
15.00 – Toros tálak bemutatása, zsűrizése a Fesztiválszínpadon
16.00 – Toros tálak sorsolása a Fesztiválszínpadon Sági Szilárddal
17.00 – Böllérverseny és Pálinkaverseny eredményhirdetése a Fesztiválszínpadon Sági Szilárddal
17.30 – Kravaiar zenekar fellépése a Fesztiválszínpadon
19.00 – Balkan Fanatik fellépése a Fesztiválszínpadon
20.30 – Jaffa Trió fellépése a Fesztiválszínpadon

március 3. vasárnap – Családok napja
egész nap: színpadi programok

10.00 – Családi káposztafőző verseny
közben: Toros ételek kínálása
12.00 – Disznótoros ebéd
14.00 – TorosOlimpia – játékos vetélkedők disznó nyereményekkel a Fesztiválszínpadon
15.00 – Családi káposztafőző verseny eredményhirdetése a Fesztiválszínpadon Sági Szilárddal
16.00 – Toros tálak sorsolása a Fesztiválszínpadon Sági Szilárddal
18.00 – Jaffa Trió fellépése a Fesztiválszínpadon

A rendezvény Facebook oldalán csatlakozhat az eseményhez.

Tovább >>
Beküldve: 2012-11-13

Negyedik alkalommal rendez Szegeden képregényfesztivált a Somogyi-könyvtár. A november 17-i rendezvény díszvendége az idén 60 éves, animátorként is jól ismert Haui József (a Vízipók-Csodapók és Bucó, Szetti, Tacsi képregények rajzolója), akinek a munkáiból kiállítás nyílik a könyvtárban, valamint megjelenik egy válogatás a képregényeiből a Színes Képregénymúzeum című sorozatban. A kiemelt tematikák között szerepel a rendszerváltás előtt a Vajdaságban magyar nyelven megjelent képregény és a nők szerepe a képregényben, mind az ábrázolásukat illetően, mind pedig alkotóként. Szintén kiállításon lehet megtekinteni Miklosovits László Karinthy-adaptációját, valamint egy Pókember-képregény válogatást a karakter 50. születésnapja alkalmából, Harza Tamás gyűjteményéből.

A fesztivál programja oldalunkról elérhető.

Tovább >>
Beküldve: 2012-11-09

A Szegedi Mangalica Fesztivál 2012. november 9-11-én, az őszi rendezvényszezon záró és a téli rendezvények nyitó fesztiválja, amikor mindenki újra feltöltheti a kamráit a karácsony előtti időszakban. A fesztivál a minőségi magyar termékek, a személyesen jelen lévő mangalicatenyésztők és őstermelők, a kiváló magyar borok és pálinkák, az egyedi magyar kézműves termékek lelőhelye.

A fesztivál helyszíne a Széchenyi tér.

Tovább >>
Beküldve: 2012-10-01

Immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja.

Minden évben konferenciák, kiállítások, beszélgetések, filmvetítések, előadások, sportesemények, koncertek, bemutatók szerepelnek a rendezvény programjában. Idén sincs ez másképp: az SZTE Kulturális Iroda olyan programot állított össze, melyben mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő rendezvényeket.

A fesztivállal folytatódik a Szent-Györgyi 75 programsorozat is: a szabadegyetem előadásain, beszélgetéseken, sajtóbeszélgetés keretében emlékeznek meg a Nobel-díjas kutatóról, az egyetem korábbi rektoráról.

A fesztivál rendezvényeit megtalálja programjaink között.

Tovább >>
Beküldve: 2012-09-21

2012. szeptember 24. és 30. között kerül megrendezésre 11. alkalommal a Nemzetközi Super 8mm Fesztivál, amely a 8 mm-es technikával forgatott filmek szemléje.

Tovább >>
Beküldve:

2012. szeptember 21-30. között kerül megrendezésre a Szent Gellért Fesztivál Szegeden a Gál Ferenc Főiskola támogatásával, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében.  A Magyarország egyik első püspökének nevét viselő, immár 5. alkalommal megrendezésre kerülő szeptemberi koncertsorozat fő célja, hogy olyan újabb komolyzenei eseményre hívja a szegedi, vajdasági, bácskai, bánáti és országos közönséget, amely a vallás, a zene és a spiritualitás szoros kapcsolatát is kifejezi.

A rendezvény alapítója és művészeti igazgatója a Pro Cultura Hungarica díjas Robert Christian Bachmann, a Szent Gellért Akadémia vendég karmestere Yoon Kuk Lee. A Szent Gellért Akadémia művészei mellett 2012. évben fellép a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus, valamint a salzburgi Stadler Quartet. A zenei program mellett zenei installáció és gobelin kiállítás is színesíti a Fesztivált.

Tovább >>
Beküldve: 2012-09-15

A Kulturális Örökség Napok alkalmából számos séta indul Szegeden a város épületeinek megismerésére. A hétvégi programajánlók a következő:

Séta a ferences kolostorban
Szombaton és vasárnap az Alsóvárosi Tájháztól séta indul. A napsugaras házakon kívül a csoportok bejárhatják a ferences templomot és kolostort, ahol megtekinthető a gyógynövénykert, a kőtár, és a kolostorban nemrég megnyílt kiállítást is. Innen Kálmány Lajos néprajzkutató hajdani lakóházához indul tovább a túra.
Indulási időpontok:
szombat: 11.00, 15.00
vasárnap: 11.00, 15.00
Séta időtartama: 2 óra

Őszi Nyílt Napok a Szent István téri víztoronyban
A Szent István téri víztorony nyitva tartása:
szombat: 10.00-17.00
vasárnap: 10.00-17.00

Somogyi könyvtár
Programok a könyvtár épületében
10.00 és 14.00: A pincétől a padlásig – a Somogyi-könyvtár kevésbé ismert terei – épület-bemutató túra
11.00 és 16.00: Tárlatvezetés a ’FŰBEN, FÁBAN …’ – művészi növényábrázolások a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveiben című kiállításon
12.00 és 17.00: Könyvbemutató ’Örökölt üzenet – könyvkincseink’ címmel az Emlékkönyvtárban
mindkét napon 12 és 17 órától

Tematikus séták segítségével megnézhetjük a város rejtett szépségeit.
A séta minden napon 14.00-kor indul a Somogyi-könyvtár épülete elől, tervezett időtartama 1,5 óra
Útvonalterv: Régi Hungária – Krebsz-ház – Wagner-ház – Kiss Dávid-palota – Kárász-ház – Ungár-Mayer-palota – Vajda-ház – Reök-palota – Városháza – Zsótér-ház, Korzó Zeneház – Jerney-ház – Református palota – Gróf-palota

’Ökumenikus’ templomséta:
szeptember 15. szombat
Magyarok Nagyasszonya Székesegyház -Dóm -- Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség temploma -- Régi zsinagóga (kívülről útközben) – (Hajnóczy utca) -- Szent Rozália Szegedi Görög Katolikus kápolna (Lechner tér) -- Szegedi Evangélikus Egyházközség temploma (Tisza Lajos körút) -- Szent György nagyvértanú magyar ortodox egyházközség (Kazinczy utca)
szeptember 16. vasárnap
Szent Miklós Görögkeleti Szerb Templom (Somogyi utca) -- Új Zsinagóga (Jósika utca) Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség temploma -- Szent Rozália Szegedi Görög Katolikus kápolna (Lechner tér) -- Szent György nagyvértanú magyar ortodox egyházközség (Kazinczy utca)

„A Boldog Feltámadás Reménye Alatt” – séta a Bajai úti Református temetőben:
A séták mindkét napon 10.00 és 14.00 kezdettel indulnak a Belvárosi temető (villamosmegállóval szemközti)régi, a Bajai úthoz közeli bejáratától, tervezett időtartama két óra.
Ez a séta a ’Hol sírjaink domborulnak … – híres szegediek nyugvóhelye’ címmel megkezdett sorozat harmadik része. (Korábban a Belvárosi temetőben, majd a Zsidó sírkertben volt hasonló, jeles személyek síremlékéhez vezető séta.) A tiszteletadás mellett az érdeklődők rövid áttekintést kapnak a város történetében kiemelkedő szerepet játszó, református vallású elődök (többek között: Miháltz István geológus, Dézsi Lajos akadémikus, irodalomtörténész, Buday Árpád régész, muzeológus, Herepei János régész, muzeológus, Kovács Júlia gyermekgyógyász) életpályájáról is.

Szegedi városháza
Szeptember 16-án (vasárnap) a szegedi városháza is megnyitja kapuit.
10.00 ás 17.00 között ingyenesen megtekinthető a városháza.
Kb 50 perces épületséták fél óránként indulnak. Idegenvezetők segítségével a látogatók megismerkedhetnek a jó akusztikával rendelkező udvarbelsővel, a díszteremmel az oldalsó tanácskozótermekkel együtt, bepillantást nyerhetnek a polgármester dolgozószobájába, a folyosókon megtekinthetik a dél-alföldi festők alkotásait, a Sóhajok hídját, az óratoronyból a belváros panorámáját, végül a felújított házasságkötő termet.

Tovább >>
Beküldve: 2012-09-14

Jövő hét vasárnap láthatja utoljára a közönség Marilyn Monroe hagyatékát a REÖK-ben. A záróhéten a Szegedi Tudományegyetem hallgatói kedvezménnyel tekinthetik meg a tárlatot.

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb REÖK-ös kiállítása, a Marilyn Monroe ruháit, személyes tárgyait, filmes dokumentumait bemutató tárlat már csak egy hétig áll a látogatók rendelkezésére. Szeptember 23-án, vasárnap még bárki bepillantást nyerhet Hollywood máig legragyogóbb csillagának buja titkaiba, felidézhet filmtörténeti jelentőségű, egy egész korszakot meghatározó emlékeket. A zárás után Ted Stampfer gyűjtő ismét személyesen érkezik Szegedre, hogy kincseit összerendezze egy másik helyszín számára. A kiállítás következő állomása ugyanis New York lesz.

Szeptember 18-án, kedden kedvezménnyel várja a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit a kiállítóház. A szervezők úgy gondolták, a frissen a városba került gólyáknak ez a tárlat jó alkalom arra, hogy megismerkedjenek a REÖK hangulatával és értékeivel. A már régebb óta a szegedi egyetem padjait koptató hallgatók pedig ismét egy izgalmas kulturális élménnyel lehetnek gazdagabbak még mielőtt belemerülnek a zárthelyik rengetegébe. A szegedi diákigazolvány felmutatásával féláron, vagyis 500 Ft-ért válthatják meg belépőiket, hogy megtekintsék a szexszimbólum hagyatékát.

Tovább >>
Beküldve: 2012-09-13

Egy újabb mobilalkalmazással bővült a Szeged. Ezúttal a felhasználók a Szegedi Vadasparkot barangolhatják be virtuálisan.

Az alkalmazás funkciói:
- hangfájlokkal kiegészített virtuális séta a Szegedi Vadasparkban
- érdekes és részletes leírások a parkban megtalálható állatokról
- hasznos gyakorlati információk a vadasparkról

Az alkalmazás letölthető a Google Play-ről.

Tovább >>
Beküldve: 2012-09-12

Megkezdődött a jegyek árusítása az októberi Armel Operafesztivál előadásaira. A fesztivál idén október 6. és október 15. között kerül megrendezésre a Szegedi Nemzeti Színházban.
Személyes jegyvásárlás a Szegedi Nemzeti Színház jegypénztárában lehetséges:
6720 Szeged, Stefánia 6.

Nyitva tartás:
hétfő-péntek: 10.00-17.00
szombat: 10.00-12.00
vasárnap: zárva

Online jegyvásárlás a jegy.hu oldalán keresztül lehetséges.

Tovább >>
Beküldve: 2012-08-30

Szeptember 3-tól új nyitva tartási renddel várja látogatóit a Móra Ferenc Múzeum. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Kultúrpalota már a hétfői nap is 10.00 és 18.00 óra között tart nyitva, csütörtökön pedig 10.00 és 20.00 óra között.

Az ingyenes tárlatvezetések időpontja csütörtökön 18.00 és 19.00 óra, kedden pedig 17.00 óra.

A Móra Ferenc Múzeum szegedi kiállítóhelyeinek nyitva tartása is módosul: a Fekete ház és a Kass Galéria keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között tart nyitva.

Tovább >>