Halfesztivál a Somogyi könyvtárban

Beküldve: 2012-08-27

A Nemzetközi Tiszai Halfesztivál jegyében ingyenesen látogatható kiállítás nyílt a szegedi Somogyi könyvtárban. A könyvtár dokumentumaiból és a fesztivál főszervezőjének, Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakácsnak a magánygyűjteményéből szerkesztett tárlat megtekinthető 2012. augusztus 27 és szeptember 1 között a könyvtár első emeletén.

A kiállításon többek között a valamikori halpiacról és halászcsárdákról láthatók fotók és képeslapok, valamint a Tolnai Világlapja 1932. június 29-i szegedi emlékszáma. Ebből a számban jelent meg Balassa József: A halászlé című írása, amelyből megtudhatjuk, hogy Gustave Eiffel (a régi közúti híd tervezője) is Szegeden tanult meg halászlét főzni, ám Párizs melletti otthonában, szajnai halakból már nem tudott olyan ízletes ételt készíteni, mint a szegedi, merthogy igazi halászlét csakis tiszai halból lehet főzni.
A tárlat kiegészül Frank Sándor mesterszakács magángyűjteményéből származó relikviákkal. Megcsodálhatjuk a rangos és különleges díjakat és kitüntetéseket, többek között a 2005-ben kapott Venesz-díjat, valamint XVI. Benedek pápai áldását.

Színesítik a látnivalót a halételek elkészítésére és fogyasztására szolgáló tárgyak, például egy közel kétszáz éves, díszes evőeszközkészletet. A készlethez tartozó halkés kissé lapátszerű, pengéje életlen, hogy a vendég ne vágja el a szálkát, a halvilla pedig a megszokottnál nagyobb felületűre van kiképezve.

A kiállításhoz kvízjáték kapcsolódik, amelynek szerencsés megfejtői a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál felajánlásának köszönhetően halászlevet nyerhetnek!
További részletek a játékról a Somogyi-könyvtár weboldalán.

Térkép

Megosztás: