Szegedi papucs

A szegedi papucs a város legismertebb iparművészeti cikkévé vált. Napjainkba ismét felfedezték a helyiek a lábbeli szépségét és eleganciáját, nagy népszerűségnek örvend, főleg esküvőkön és hagyományőrző közösségben, rendezvényeken.

A magyarok a török uralom idején találkoztak először a kényelmes lábbelivel, Szegeden az 1879-es nagy árvíz után terjedt el, miután a város utcáit lekövezték. A szegedi papucs bölcsője Móraváros volt, ahol a helyi iparosok és munkások telepedtek le. Eleinte a parasztság hordta előszeretettel, majd fokozatosan ünnepi viseletté vált, napjainkban pedig a szegediség, a magyarság egyik jelképévé.

A papucs felső bársonyhímzését hagyományosan kézzel készítették. Jellegzetes motívumokkal díszítették a finom anyagot. A környék uralkodó mezei növényei - a pipacs, a búzavirág, a búzakalász és a gyöngyvirág - köszönnek vissza az orr-részen. A szegedi papucs főbb jellemzői: piros, bojtos, szalagos, kopogós.

Megosztás: